2014. január 22., szerda

Cion bölcseinek jegyzőkönyvei - 2. jegyzőkönyv: "Isten szemében minden egyes áldozat a mi oldalunkon felér ezer gójjal"

Gazdasági háborúk - a zsidó fölény alapja. Névleges kormány és "titkos tanácsadók". A bomlasztó tanok sikerei. Alkalmazkodókészség a politikában. A sajtó szerepe. Az arany ára és a zsidó áldozat értéke.
Elengedhetetlen céljaink elérésében, hogy a háborúk lehetőleg ne eredményezzenek területi
nyereségeket: ilyen módon a háború ki fogja kezdeni a gazdasági alapokat, amikoris a nemzeteknek
érezniük kell majd felsőbbségünket. Ez a helyzet mindkét hadviselő felet kiszolgáltatja az egész
földre kiterjedő nemzetközi kapcsolatainknak; ezeknek pedig milliónyi szemük van és mentesek
mindenféle korlátozástól. A mi nemzetközi jogaink azután el fogják törölni a nemzeti jogokat és
éppúgy uralkodni fognak a nemzetek felett, ahogy az államok magánjoga szabályozza az alattvalók
egymás közötti kapcsolatait. Azok a tisztviselők, akiket - a szolgai engedelmességre való
alkalmasságuk szigorú tekintetbevételével - a közösségből ki fogunk választani, nem lesznek a
kormányzás művészetében gyakorlott személyek és ezért sakkjátékunkban könnyen válnak majd
parasztokká művelt és tehetséges emberek kezében, akik az ő tanácsadóik lesznek, szakértők, akiket
kora ifjúságuktól kezdve arra képeztek ki és neveltek fel, hogy irányítsák az egész világ ügyeit.
Amint önök jól tudják, ezek a közülünk való szakemberek, hogy alkalmassá váljanak a
kormányzásra, a politikai terveink végrehajtásához szükséges ismereteket a történelem
tanulságaiból és a jelen eseményeinek megfigyeléséből szűrik le. A gójokat nem az előítéletmentes
történelmi megfigyelések gyakorlati alkalmazása vezérli, hanem elméleti mérlegelések, melyek
nincsenek kritikai tekintettel az őket követő eseményekre. Ezért nem is kell ezeket a gójokat
számításba vennünk - hadd szórakozzanak, amíg órájuk nem üt, hadd éljenek a szórakoztató
időtöltés új változatainak reményében, vagy a visszaemlékezésből mindarra, amit élveztek. Hadd
tekintsék a legfontosabb dolognak azt a játékot, amelyre vonatkozólag rávettük őket, hogy azt
fogadják el, mint a tudomány követelményét. Ennek a ténynek: szem előtt tartásával keltettünk
sajtónk segítségével állandóan vak bizalmat ezek iránt az elméletek iránt. A gójok intellektueljei
kérkedni fognak tudásukkal s a tudományból nyert ismereteket -azok minden logikai igazolása
nélkül - igyekezni fognak a gyakorlatban alkalmazni. Márpedig ezeket az ismereteket a mi
ügynökeink ravaszul úgy állították össze, hogy a gójok gondolkozását abba az irányba tereljék,
amely számunkra kívánatos. Egy pillanatra se higgyék, hogy ezek a megállapítások csak üres
szavak; gondoljanak azokra a sikerekre, amelyeket Darwin, Marx, Nietzsche tanításainak
rendeztünk. Nekünk zsidóknak minden tekintetben világosan fel kell ismernünk, hogy ezek az
irányzatok milyen bomlasztást vittek véghez a gójok fejében. Elengedhetetlen számunkra, hogy
alkalmazkodjunk a nemzetek gondolkodásmódjához, jelleméhez és törekvéseihez, nehogy hibákat
kövessünk el politikai téren és a közigazgatási ügyek irányításában. Rendszerünk gépezetének
alkatrészeit úgy kell elrendezni, hogy az megfeleljen ama népek vérmérsékletének, melyekkel
útunkon találkozunk. Rendszerünk nem fog diadalmaskodni, ha annak gyakorlati alkalmazását nem
alapozzuk a múlt tanulságainak összességére, figyelemmel a jelen követelményeire. A mai államok
kezében van egy hatalmas erő, amely irányítja a nép gondolkozását: ez a sajtó. A sajtónak az a
feladata, hogy rámutasson elengedhetetlennek hitt követelményekre, hangot adjon a nép
panaszainak, kifejezést adjon az elégedetlenségnek, s előidézzen elégedetlenséget. A sajtóban
megtestesül a szólásszabadság diadala. A gójok államai azonban nem tudták, hogyan használják fel
ezt az erőt, s így a mi kezünkbe hullott. A sajtó révén szereztük meg a hatalmat arra, hogy
befolyásunkat érvényesítsük, miközben mi magunk a háttérben maradtunk. A sajtónak köszönhető,
hogy kezünkbe kaparintottuk az aranyat, bár tengernyi vér és könny árán jutottunk hozzá. De
kifizetődött számunkra, noha sokakat kellett feláldoznunk népünkből. Isten szemében minden egyes
áldozat a mi oldalunkon felér ezer gójjal.

Kapcsolódó:
Cion Bölcseinek Jegyzőkönyvei - 1. jegyzőkönyv (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2014. január 19., vasárnap

Szomszédaink sorozat Galán Angélával - Románia

Na kit jelentünk fel ma? Természetesen a román kormányt.






"Alulírott Csibi Barna, feljelentést teszek az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál a következőkre nézve:
2013 december 24-én a Hivatalos Közlöny 835. számában megjelent a 2013 december 18-i 114. számú sürgősségi kormányrendelet, amely előszavában kimondja, hogy "figyelembe véve a Román Ortodox Egyház támogatásának szükségességét, mint az állam egyik alapvető intézménye, amely a román nép nemzeti önazonosságának védelmében alapvető szereppel bír", a 4. cikkben kimondja, hogy jóváhagyja a  csatolmányokban megjelölt, az állam tulajdonában levő ingatlan, építmény, terület átutalását az Állami Vagyonkezelő Rt. kezeléséből a Hargita és Kovászna Román Ortodox Püspökségének kezelésébe.
A 2000 augusztus 31-i 137 sz. kormányrendelet a hátrányos megkülönböztetés tiltásáról, 1. cikk 2. pont d) alpont vii) alpont kimondja a gondolat, lelkiismeret és vallás jogában való hátrányos megkülönböztetés tiltásának alapelvét.
A 2000 augusztus 31-i 137 sz. kormányrendelet a hátrányos megkülönböztetés tiltásáról, 2. cikk 4. pont kimonja, hogy minden aktív vagy passzív viselkedésmód, amely hatásaiban előnyben  vagy igaztalanul hátrányban részesít, igazságtalan vagy megaláz egy személyt, egy csoportot vagy közösséget más személyek, csoportok vagy közösségekkel szemben, kihágásnak minősül, hacsak nem állnak fenn bűncselekmény körülményei.
Jelen esetben Hargita és Kovászna Román Ortodox Püspöksége kedvező eljárásban részesül, kinyilvánított támogatási szándékkal, a csatolmányokban leírt ingatlan, épület és terület kezelésének átirányításával a Püspökség kezelésébe.
Ugyanakkor a többi egyház, és kiemelten a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, amelynek magam is tagja vagyok, nincsenek támogatva, és így hátrányban vannak részesítve akár csak egyetlen, az állam tulajdonában levő ingatlan, épület vagy területnek a kezelésükbe való átirányításának hiányában.
A 2000 augusztus 31-i 137 sz. kormányrendelet 20.cikk 6) pont értelmében az érdekelt személy azt kell bebizonyítsa, hogy létezett egy cselekmény, amely feltételezhetően hátrányosan megkülönböztető, és a személy, aki ellen szól a bejelentés, be kell bizonyítsa, hogy a cselekmény nem hátrányosan megkülönböztető. Így Románia Kormánya, aki ellen a bejelentés szól, be kell bizonyítsa, hogy bármilyen állami tulajdonban levő ingatlant, épületet vagy területet adományozott használatra a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek, ennek kifejezett támogatására, bármilyen törvényi erejű jogi normával.
A személy, aki ellen a bejelentést megfogalmaztam, Románia Kormánya.
Kelt, aláírás."

Kapcsolódó:
Az ortodox egyháznak adta a kovásznai Fenyő Szállót a kormány (erdely.ma)