2014. április 7., hétfő

Miért szavaztam a Jobbikra?



Elvi okból, mert elszakított területen élő magyar állampolgárként illik tudnom azt, hogy a látszat ellenére a fegyvertényt, hogy egyáltalán részt vehettem ezen a szavazáson, nem a Fidesznek köszönhetem, hanem a témában a Magyarok Világszövetsége által kezdeményezett, elbukott népszavazásnak és a népszavazás sikeréért Budaházy és köre, a HVIM, a Jobbik és úgy általában a nemzeti radikális oldal  által kifejtett energiának és áldozatnak. Az azelőtt kormánypozícióból a szemünket a magyar igazolványokkal kiszúró Fidesz csakis a rá nehezedő civil és jobboldali politikai nyomás miatt valósította meg, kormánypozícióból, a kettős állampolgárságot, azon oknál fogva, hogy már nem tudott több kibúvót találni. Ennek fényében a több mint 90%-os, elszakított területeken aratott Fidesz győzelem teljesen igazságtalan, amellett a politikai tájékozatlanság tükörképe.

Kezdő kárpátaljaiként, mert Kárpátalja ügyében a Fidesz kommunikációja tele van durva csúsztatásokkal, például mindjárt itt.

Kezdő magyar állampolgárként, azon politikai okokból, amelyek egyértelműen kidomborításra kerültek a Jobbik kampányzáró rendezvényén, az igen ötletesen szimulált Orbán Viktor-Vona Gábor miniszterelnök-jelölti vita keretében.