2016. május 27., péntek

Amit szabad Jupiternek, lássuk, a kisökörnek szabad-e - feljelentés a csíkszeredai egynyelvű útjelző táblák ügyében

Feljelentést tettem a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál. A feljelentés tárgyát a Csíkszereda város közigazgatási területén található útjelző táblák, szám szerint tizenkilenc tábla kizárólag román nyelvű feliratozása képezi, az alapja pedig a hivatalnak egy Dan Tanasa által tett feljelentésre hozott határozata (a feljelentés az először magyar, és csak alatta román feliratozást sérelmezi, szintén Csíkszereda egyik útjelző táblája esetében), amelyben a Tanács megállapítja a hátrányos megkülönböztetést és kimondja, hogy az útjelző táblákon felül kell románul, és csak alatta magyarul  feliratozni. Tehát, s ezt már én jegyzem meg, magyarul is kell feliratozni az útjelző táblákat.




"Alulírott Csibi Barna panasszal fordulok az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz a következő ügyben:

A 2001 éve 1206 sz. kormányrendelet 4. cikk (1) pont értelmében azokon a településeken, ahol egy adott kisebbség számaránya eléri vagy meghaladja a 20%-ot, a helységnevet tartalmazó útjelző táblák az illető nyelven is feliratozva kell legyenek.

Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak a 4268/2014.06.20 sz. kérvényben hozott 545/2014.09.24 sz. határozata, ezen rendelkezés értelmében, egy Csíkszereda területén található útjelző tábla először magyar és azután román nyelvű feliratozása esetében megállapítja, hogy "először román, magyar nyelven pedig alatta kell feliratozni az útjelző táblákat."

Ezzel a határozattal ellentétben, jelenleg Csíkszereda közigazgatási területén szám szerint tizenkilenc olyan útjelző táblát találtam, amelyek kizárólag román nyelven vannak feliratozva, a magyar felirat teljes egészében hiányzik, noha a településen a lakosság több, mint 86%-a, a népszámlálási adatok szerint magyar etnikumú:

- A Hargita és Villanytelep utcák kereszteződésénél található körforgalomban öt tábla
- A Hargita utcán, a Ciuc Sörgyár előtt egy, a város kijárata előtt még egy, és a kijárat után még egy tábla
- Az E578 és a Fűzfa utca kereszteződésénél egy tábla
-  Az E578 és a Nagymező utca kereszteződésénél, a körforgalomban egy tábla
- Az E578-on, a Brassói úton, a Lukoil benzinkút közelében egy tábla, a benzinkút előtt két tábla
- Az E578-on, a Brassói úton a városkijárat fele, az út mindkét oldalán, hat tábla
- Az E578-on, a város más területein is lehetnek olyan táblák, amelyek elkerülték a figyelmemet

Alulírott, magyar anyanyelvűként, amint ezt a népszámláláson is nyilatkoztam, román állampolgárként úgy gondolom (pontosan úgy, ahogy a 4268/2014.06.20 sz. kérvény benyújtója is), hogy ezéltal sérültek a román alkotmány 16. pontjának előírásai, amely kimondja, hogy az állampolgárok egyenlőek a hatóságok előtt, bármely kedvezményezettség és hátrányos megkülönböztetés nélkül.

Kérném megállapítani, jelen esetben is, 545/2014.09.24 sz. határozat értelmében, "létezik egy olyan tiltott kritérium, amelyet a 2.cikk (1) bekezdés, a 10. cikk h) bekezdés ír elő, "egy személynek vagy csoportnak valamely jogát vagy intézményét visszautasítani", mellékkörülménye az útjelző táblák feliratozásának sorrendje." Kérem megállapítani, hogy jelen esetekben ebből a sorrendből a magyar felirat teljes egészében hiányzik.

A bepanaszolt fél: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala, a Brassói Regionális Út és Hídügyi Igazgatóság."


















 A Dan Tanasa által tett feljelentésre adott Országos Diszkriminációellenes Tanácsi határozat:





Kapcsolódó: EXCLUSIV. O noua decizie CNCD: primarul UDMR din Miercurea Ciuc DISCRIMINEAZĂ ROMÂNI PE CRITERII ETNICE DOCUMENT (www.dantanasa.ro)

2016. május 23., hétfő

Kaparjuk ki együtt a gesztenyét

Érdekes jelenségre lettem figyelmes a Facebookon, egy Székely Nemzeti Párt nevű felhasználó fényképei között sárga alapon fekete "Szeklerland is not Romania" logó szerepel, az oldal leírásánál pedig nemes egyszerűséggel "Székely Köztársaság". Mivel jó okom van azt feltételezni, hogy az oldalt Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármesterjelöltje kezeli, akit nem láttam a Kétpói Székely Nemzetgyűlésen, de az oldal sem tartalmaz utalást erre a nemzetgyűlésre, és a Székely Köztársaság kikiáltására, valamint, mivel ez a politikai formáció semmilyen gyakorlati segítséget eddig nem nyújtott a büntetőeljárásban, aminek ki vagyok téve, és amelynek tárgya pontosan a "Székelyföld nem Románia" szöveg internetes közegben való terjesztése, most megadom Fancsali úrnak a lehetőséget, hogy bíróság előtt bizonyítsa a székely függetlenség iránti elkötelezettségét. Feljelentem őt a kolozsvári bíróság melletti ügyészségen ugyanazon cselekményért, amelyért én már bíróság előtt állok. 












"Alulírott Csibi Barna feljelentést teszek a Kolozsvári Bíróság mellett működő ügyészségen a következő cselekmény miatt:

A Székely Nemzeti Párt nevű Facebook felhasználó (elérhető itt: https://www.facebook.com/Sz%C3%A9kely-Nemzeti-P%C3%A1rt-1430387083910371 )

fényképei között található egy "Szeklerland is not Romania" feliratot tartalmazó, sárga alapon fekete feliratos kép. Az online angol-román szótár értelmezése szerint ez a szöveg azt jelenti, hogy "Székelyföld nem Románia".

A kép elérhető itt: https://www.facebook.com/1430387083910371/photos/pb.1430387083910371.-2207520000.1463909102./1431307690484977/?type=3&theater

Léteznek arra vonatkozó adatok, hogy az oldalt Fancsali Ernő, az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári polgármester- és önkormányzati képviselőjelöltje működteti,

A Csíkszeredai Bíróság 873/2013 sz.véglegessé vált végzése értelmében a  "Székelyföld nem Románia" szöveg a rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék kaegóriájába sorolható, alulírottat pénzbírságra ítélte a bíróság ennek a szövegnek a használatáért.

A Legfelsőbb Semmítőszék mellett működő Ügyészség 2015.10.02-i vádiratában, amelyben bíróság elé küldi nevezett Csibi Barnát  rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék terjesztéséért, megállapítja, hogy a 2009 év során nevezett megvalósított egy grafikus modellt, amely a "Székelyföld nem Románia" szöveget tartalmazta magyar nyelven, latin és rovás betűkészlettel. Ezt utólag internetes közegben, az internetes naplóin valamint közösségi oldalain keresztül terjesztette, és pólókat is feliratozott vele.

Eszerint kérem az ügyészséget, hogy anélkül, hogy hátrányos megkülönböztetést kövessenek el, állapítsák meg, hogy a fent említett oldal tulajdonosa pontosan ugyanazt az üzenetet használja online közegben, amelyért én el lettem ítélve, valamint jelenleg is bíróság előtt állok.

Következésképpen kérem nevezett Fancsali Ernő büntetőjogi felelősségrevonását rasszista, fasiszta, idegengyűlölő eszmék online közegben való terjesztéséért, amely bűncselekményt a 2002 évi 31. sz. sürgősségi kormányrendelet legújabb alakjai külön is meghatároznak. "


Héliosz, az élő Nap - Grandpierre Atilla úttörő Nap-koncepciója

Előadást tartott május 20-án a nyíregyházi Városmajori Művelődési Házban Grandpierre Atilla, Héliosz, a Nap és az élet új nézőpontból című könyvének bemutatója kapcsán.





A könyvbemutató kapcsán tartott előadás számos izgalmas úttörő csillagászati elméletet tartalmazott a Napra vonatkozóan, kezdésnek mindjárt egy sajátos párhuzammal villantotta fel Grandpierre Atilla a Nap minőségi megközelítésének kérdését. Azt mondta, egy kisbabáról is ki tudjuk jelenteni, hogy oxigént égető fehérje-tömb, és igazunk is lenne, mégis, pont a kisbaba lényege fölött siklunk el ezzel a megközelítéssel. Ugyanígy a Nap is, a hivatalos csillagászati álláspont szerint hidrogént égető gázgömb, de az előadó megközelítésében azért kicsit több annál.

A világszerte a tudományos életben teret kapott és elfogadott Gaia, az élő Föld elmélete mellett érdekes, hogy az élő Nap elmélete még eddig nem fogalmazódott meg tudományos szinten.

Az előadó Bauer Ervin biológiai munkásságát is méltatta, valamint számos alkalommal emlékezett meg Kolozsvári Grandpierre Endre, édesapja irányadó munkásságáról is.

Elhangzott, hogy világszínvonalú csillagászok is, annak ellenére, hogy értékelik a józan ész által vezérelt gondolkodásmódot, mégis inkább a "kifele nyíló ajtót folyamatosan befele próbálják nyitani" - hangzott el a fler-jelenségek, a fler irányának kapcsán. De értelmezésre került a Nap legnagyobb "misztériuma" is (szakberkekben csak így hivatkoznak erre a jelenségre), miszerint a közelmúltban, mintegy három évre a Nap mágneses tere megszűnt, utána pedig újra megjelent. Ezt a jelenséget Grandpierre Atilla egyértelműen a Nap életjelének értékeli.

Szó került a rovásírásban az "Egy"-et jelölő hármas jelről, amely a fizika, biológia és pszihológia, azaz a test, szellem és lélek hármasságát tükrözi, mint a Nap megértéséhez szükséges hármas elemzésmód.

Elemzésre került korabeli egyiptomi Nap ábrázolás is, a Nap sugarai, mint információhordozók a modern csillagászati elemzésben, de az egyiptomi ábrázolásmódban is az Élet kulcsát hordozzák. A magyar mitológia napsugáron utazó tündérei is, mint információ-hologrammok fogalmazódtak meg.

Szó esett a világban található gépekről, amelyek két típusba sorolhatók, ember által alkotott gépek valamint a sejtek által működtetett molekuláris gépek, Ugyanakkor a Nap, mint egy dinamó képzete is gépi szerkezetet feltételez, ezáltal pedig egy újabb életjel azonosítható be a Nap tevékenységében.

Kapcsolódó:
Héliosz - Grandpierre Atilla könyvbemutatója Nyíregyházán (ruszinkarpatalja.blogspot.com)



Esment visszanyal a fagyi

Mivel a Hargita Megyei Törvényszék jogerős ítéletében kimondta, hogy a 2015 január 8-án, a nagyenyedi vérengzés évfordulóján tartott megemlékezésem során a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség munkatársai jogtalanul cenzúrázták előzetesen a rendezvény során kiállításra szánt propagandaanyagot, valamint a be nem jelentett rendezvény szervezéséért kirótt bírság sem törvényes, hivatali visszaélés bűncselekményének tényállási elemei valósultak meg, azaz a nem vagy hiányosan végrehajtott hatósági intézkedés, amely anyagi kárt vagy fizikai vagy jogi személy bármely törvényes jogának sérülését vonta maga után. A kimutatható anyagi károm a perköltségem, a végleges törvényszéki végzés által is megerősített sérült jogom pedig a kifejezés szabadsága, valamint a gyülekezéshez való jog. Súlyosbító körülmény, hogy a bűncselekményt csoportosan követték el a tettesek.








"A Marosvásárhelyi Ítélőtábla mellett működő Ügyészség részére

Büntető feljelentés

Alulírott Csibi Barna, a következő feljelentéssel fordulok önökhöz:

A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőségnek a Csíkszeredai Bíróság 105/258/2015 sz. ügyiratában hozott 1885/2015.06.04 sz. döntése ellen benyújtott fellebbezésében a következők állnak:

"A Tisztelt Törvényszék tudomására hozzuk, hogy 2015.01.08-án, Csíkszeredában, a Majláth Gusztáv Károly térre, az engedélyező bizottság engedélyezett egy megemlékezést a "nagyenyedi mészárlásra", Csibi Barna szervezésében.

Ez alapján Csibi Barna meg is jelent a helyszínen, ahol egy öt perces egyeztetést tartott a csendőrökkel, a rendezvény során kiállítandó anyag kapcsán. Megmutatta ezeket a csendőröknek, de a nevezett plakát nem volt ezek között található.

Mi több, a kérdésre, hogy fog-e más propagandaanyagokat is használni a rendezvény során, nemmel válaszolt.

17.00 órakor sor került a rendezvényre, és 17.40-kor, mikor lejárt volna a rendezvény, Csibi Barna kiállított egy képet, amely Avram Iancut ábrázolta, valamint a következő feliratokat: "Tömeggyilkos, Népirtó", lefényképezte ezt, majd sietve elpakolta.

Figyelembe véve, hogy a rendezvény megemlékezésként volt engedélyezve, valamint a kihágást elkövető az utolsó pillanatban megváltoztatta a rendezvény célját, egy tiltakozássá alakítva azt, amelyre viszont nem volt engedélye, nevezett Csibi Barna, 1000 lejre lett megbírságolva."

A Hargita Megyei Törvényszék 1064/2015 sz. végleges határozatában visszautasítja ezt a fellebbezést.
Eszerint a határozat szerint:
"A rendezvényszervezőt benemjelentett rendezvény szervezéséért bírságolták meg.

Egy kép kiállítása, bizonyos szövegekkel, amelyeket a lakosság egyes részei provokatívnak értékelhetnek, egy bejelentett és engedélyezett rendezvény keretén belül, nem tekinthető más rendezvény szervezésének.

Másfelől a rendezvény célja a nagyenyedi mészárlásra való emlékezés volt, és a szervező a kép kiállításával azt akarta kihangsúlyozni, hogy az illető személynek köze van a mészárláshoz. A történelmi igazság vizsgálata nem tartozik sem a csendőrség, sem a törvényszék hatáskörébe, és nem állítható az sem, hogy túllépi a bejelentett rendezvény kereteit.

A csendőrség állításaival szemben nem létezik olyan törvényi előírás, amely feljogosítaná a csndőrséget a rendezvényeken használatos propagandaanyagok cenzúrázására, még kevésbé bírság kiszabására olyan anyagok használatáért, amelyeket előzetesen nem egyeztettek a csendőrséggel.

A közbiztonság veszélyeztetésére való hivatkozás is hibás, a közbiztonság egyáltalán nem volt veszélyeztetve. Ha mégis veszélyeztetve lett volna, a törvényi előírások szerint a csendőrség feloszlathatta volna a rendezvényt.

Összegezve, a törvényszék megállapítja, hogy nem állnak fenn a kihágás törvényi elemei."

A román btk. 297 cikk (1) bekezdés értelmében hivatali visszaélésnek minősül, ha egy köztisztviselő hivatala gyakorlása közben elmulasztja valamely hivatali kötelezettségét, vagy hibásan valósítja meg azt, és ezzel kárt okoz egy fizikai vagy jogi személynek, annak jogait vagy törvényes érdekeit csorbítva.

Következésképpen a Hargita Megyei Csendőrfelügyelőséget képviselő csendőrök azon cselekedete, hogy előzetes cenzúrának vetették alá a rendezvény propagandaanyagát (amely cselekményt az ügyirathoz letett dokumentumokkal, például a fent idézett fellebbezéssel is elismernek), még kevésbé szabálysértés elemének tekinteni olyan propagandaanyagot, amely előzetesen nem volt egyeztetve, az egész, a sértett szabad véleménnyilvánítási jogába való közbeavatkozás, ahogy azt végleges törvényszéki határozat kimondja, törvényi alap nélkül történt.

A kiállított jegyzőkönyv értelmében az egyik tettes Ivan Mihaita (rang).

Az iratcsomóhoz csatolt csendőrségi tevékenységjelentések értelmében Cigarean Vasile Adrian, Visan I., Orban A., Bencze S. vettek részt ebben a bűncselekményben.

Ezen hivatali visszaélés által okozott anyagi kár mértéke 20 lej okmánybélyegilleték, amelyet nyugtával igazolok, valamint a jegyzőkönyv megtámadásával járó irodai költségek. A hivatali visszaélés a kifejezés szabadsága valamint a gyülekezési jogaim gyakorlásának törvénytelen korlátozásából fakad, ezáltal megvalósul a bűncselekmény jogsérelmi tényállási eleme is. Az erkölcsi kár felmérése folyamatban van.
Felhívnám a figyelmet, hogy nem leszigetelt esetről van szó, hanem minden egyes alkalommal, amikor rendezvényt szervezek, ez a törvénytelen gyakorlat ismétlődik.

Súlyosbító körülményként kérem figyelembe venni, hogy az elkövetők a tettüket szervezett csoportban követték el.

Következésképpen kérem az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonását."

Kapcsolódó:
Na ilyent még nem láttam - román állami jogintézmény, normális, jogszerű végzés (csak zárójelben, az egyik bírónő magyar) (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

Székely megoldás a globális éghajlatváltozásra - a Székely Köztársaság Külügyminisztériuma levélben fordul a holland külügyminiszterhez -




Kapcsolódó: Delta Works (wikipédia)