2017. június 30., péntek

Visszhang - Székely Nemzeti Fesztivál. Képgaléria, videók.



























Visszhang - székely nemzeti Fesztivál a Hősök terén - 2. rész. Hősök tere

A Hősök terén felállított nagyszínpadon aztán izgalmasnál izgalmasabb programok várták a Székely Függetlenségi Menetről érkezőket és a rendezvényre kilátogató érdeklődőket.

A műsorvezető Dr. Bene Gábor a rendezvény alaphangját egy igen szellemes játékkal állította be, az ő "Székelyföld!" felkiáltására a résztvevők kedélyes "nem Románia!" kiáltással válaszoltak, a játék megunhatatlannak bizonyult, és komoly népszerűségnek örvendett még az ázsiai turisták körében is.

A vátesz Csurka István 1988 június 27-i Hősök terei beszédét Sebestyén Rita kézdivásárhelyi szavalóművész adta elő teljes terjedelmében.


A Magyar Igazság és Élet pártjának képviseletében annak alelnöke, Deli Károly szólalt fel, a stílusos, nemzeti szalaggal díszített öltözékben szereplő politikus mindenkit pillanatok alatt meggyőzött arról, hogy a vátesz, és az 1988-as tüntetés egyik szimbólumává vált Csurka István szellemi öröksége méltó kezekben van.

Az Ujgur Világkongresszus főtitkárának, Ümil Hamitnak a székelyekhez írt üzenetét dr. Horkovics-Kováts János, a Huntévé főszerkesztője adta át.



András Mihály főszervező és házigazda, a Székelyek Világszövetségének elnöke reményét fejezte ki, hogy ha már a székelyek egy évezred óta szolidárisak a magyarokkal abban, hogy magukat magyarnak vallották, most ugyanezt kérik magyar testvéreiktől, szolidaritásból vallják magukat székelynek. Ennek a gesztusnak a fontossága abban rejlik, hogy így teremtődhet meg a székely nép, amelynek így a nemzetközi jog szerint önrendelkezési jog jár.



Publik Antal, a marosvásárhelyi születésű kiváló sportember Szilágyi Béla Székely Miatyánk című versét szavalta el.

Sebestyén Rita saját szerzeményét, az Ébredjetek székelyek című verset szavalta el.

Juhász Margaréta nótaénekes fergeteges fellépése a Hősök tere minden sarkából és az impozáns Hősök terei szobrok árnyékaiból is odavonzotta a turistákat, érdeklődőket. A művésznőt szintetizátoron Nagy Atilla székelyudvarhelyi "csárdás király", szaxonfonon Tamás János, harmonikán Varga Tibor, valamint Vesztergám Miklós tárogatóművész kísérte.

Benke Csaba, a Székelyek Világszövetségének alapító tagja beszédében felhívta a figyelmet, hogy a székely területi autonómia valahogy soha nem aktuális a romániai magyar nyelvű politikusok számára. A magyar állam is tehetett volna többet, akár Románia uniós csatlakozásakor, akár, mint védhatalom. Felháborodását fejezte ki, amiért a legutóbbi népszámlálás alkalmával gyakorlatilag át lett verve a székely nép, mert a politikum azt a félrevezető üzenetet fogalmazta meg számára, hogy tagadja meg székely mivoltát, ezáltal pedig elvesztette az önrendelkezési jogához elengedhetetlenül szükséges jogi alapot, a létezést, mint önálló nép. Felvállalni a székelységet, majd Székely Nemzetgyűlésen dönteni az önrendelkezési jog gyakorlásának formájáról, ezek az önrendelkezés kivívásának lépései, fogalmazott Benke.



Meister Éva színművésznő verses-dalos összeállítása megint előcsalogatta a turistákat is a Hősök tere különböző szegleteiből.

 Dr. Bene Gábor műsorvezető saját beszéde felvezetéseként Vass Ildikó Szegedről az ősi székely himnuszt énekelte.

Beke István, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi elnöke több vármegyés, köztük Incze Béla, a HVIM budapesti elnöke társaságában érkezett a Visszhangra. A kézdivásárhelyi fiatalembert, mint ismeretes, Szőcs Zoltán bajtársával, a vármegye erdélyi elnökével együtt a román állam terrorvád alá helyezte, előzetes börtönbüntetésbe helyezte, majd elsőfokon pontosan ugyanannyi időtartamra ítélte el (a terrorvádat a kihágásszintű pirotehnikai eszközökkel való visszaélés cselekményére változtatva), mint amennyit előzetesben töltött (ez a joggyakorlat Romániában annyit jelent, hogy elismerik, ártatlan volt).



Beke István bepillantást engedett az ártatlan meghurcoltatásuk és az azzal való szembenézés történetébe, a tömeg hosszan skandálta a nevét, megemlékezve egyúttal annak a sötét időszaknak a civil megmozdulásaira, tüntetéseire is, felidézve azok szlogenjeit.

Fábián Zoltán, a népszerű Hungarica nemzeti rockegyüttes szólistája lépett fel szólóban, három dalt adva elő.



A rendezvényt tehetséges ifjú néptáncosok tovább színesítették.



Felszólalt még Ludányi Horváth Atilla, a Koronatanács tagja is, Szabó Atilla beszámolt a Koronatanács tevékenységéről, majd a rendezvény majd egy órás, fergeteges László Atilla koncerttel zárult.



Kapcsolódó:
Visszhang - magával ragadó székely nemzeti fesztivál a Hősök terén - 1. rész. Székely Függetlenségi Menet (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2017. június 29., csütörtök

Visszhang - magával ragadó székely nemzeti fesztivál a Hősök terén - 1. rész. Székely Függetlenségi Menet

Egész napos programmal kedveskedett a Székelyek Világszövetsége az idei Visszhang székely nemzeti fesztiválon a rendezvényre kilátogatóknak kedden, június 27-én a budapesti Hősök terén.

A rendezvény szlogenje, a "Visszhang - Visszaadjuk a székelyek hangját!" egyértelműen mutatta a rendezvény politikai irányultságát, azonban ezt az irányvonalat annyira emberbarát módon sikerült megvalósítania a szervezőknek, hogy a rendezvényt turisták és érdeklődők tömegei lepték el.


A rendezvény alapgondolata az 1988 június 27-i, szintén a Hősök terén a romániai falurombolások ellen szervezett óriástüntetés szellemének megidézése volt, ezt a küldetést a rendezvény maradéktalanul teljesítette és kitűnően alakította a mostani, 29 évvel későbbi viszonyokhoz.


A nagyon kiélezett világpolitikai helyzetre való tekintettel a szervezők a világbéke jelenlegi szimbólumát, egy orosz-amerikai zászlóegyüttest is kihelyeztek.


Valamint arra a tényre is rávilágítottak, hogy a nemzetközi jogrend, konkrétan az ENSZ alapokmánya szerint a román államnak kötelessége (volna) a székely nép politikai intézményeinek (egy ilyen politikai intézmény maga az állam) fokozatos kifejlesztését támogatni.


A reggeli adrenalinbomba mindjárt egy, a román nagykövetség előtti székely függetlenségpárti tüntetés volt, amin csak a fesztiválozók kemény magja vett részt, és amin a résztvevők áperté kijelentették, hogy Romániát megszállónak tekintik, és nem kívánnak többé vele egy államközösséget alkotni. A tüntetés műsorvezetője Gál István volt, felszólalt András Mihály, a rendezvény főszervezője és házigazdája, a Székelyek Világszövetségének elnöke, Csibi Barna, a Világszövetség alapító tagja, Publik Antal marosvásárhelyi élsportoló és előadóművész valamint Sebestyén Rita kézdivásárhelyi előadóművész szavalt.

A székelyek őshonos népként való elismeréséért indított, négyezer aláírással alátámasztott petíció átadásának kísérletét, ahogy az várható volt, zárt ajtók fogadták a román nagykövetség részéről.





Az akciót a Székely Függetlenségi Menet követte, felvonulás a román nagykövetségtől a Hősök teréig, a menet ú.n. irredenta muzsikától, két világháború közötti időszakból származó gyönyörű magyar hazafias nótáktól és hangos elszakadáspárti skandálástól zengett. A talpalávalót Tamás János szaxafonos, Nagy Atilla csárdáskirály, Varga Tibor harmonikás és Vesztergám Miklós tárogatós szolgáltatta.








Természetesen a román állam beépített ügynökei sem hiányozhattak a rendezvényről, Incze Gyula provokátor személyében ők is képviseltették magukat (háttal, terepruhában).

(Az illetőt ismerem, személyét illetően komoly fenntartásaim támadtak azok után, hogy renegát lett a Székely Köztársaságban és torokelvágással fenyegett meg a tavalyi Kétpói Betyárételfőző Fesztiválon.

Így előbb megérdeklődtem, szó szerint, hogy tohonya másfélmázsás falusi takonypóc tahó létére miért nézi zsebredugott kézzel, majd okostelefonozva, hogy előtte négy néni cipel lélekszakadva egy óriásmolinót a függetlenségi meneten, az erre kapott szűkszavú válasz után, miszerint ez nem az ő rendezvénye, és egyébként pedig ezzel az önrendelkezésnek ártunk, távozásra szólítottam fel, szervezői kötelességemnek eleget téve.

További eszmecserénk során az idén is kitett magáért, szerinte az idei Visszhangon minimum kétszer vágattam el a torkom. Azt is állította, hogy véleménye szerint én 500 titkos e-mailt adtam át a román titkosszolgálatnak, és hogy én róla rendszeresen jelentek, erre nevetve jegyeztem meg, hogy bár volna, amit jelenteni róla, csak sajnos ugye a minusz két osztályával eddig neki nem sok nemzetmentő ötletre vagy elképzelésre futotta. Szerinte az is kamu, amit saját felsőfokú végzettségemről állítok, valamint, hogy nem ő akar engem eltenni láb alól, hanem én őt, és hogy ezt "az embereim be is vallották".

Érdeklődtem, hogy egyáltalán mit is keres Magyarországon (saját korábbi bevallása szerint része volt egy román rendőr meglincselésében Székelyudvarhelyen a '89-es események során, azért kellett szöknie, a történet azért is érdekes, mert ugye ilyen súlyú bűncselekmény esetében igen hatékony eszköz a sima európai elfogatóparancs, esetében ilyesmit mégse alkalmaztak, láthatólag), ezt most tagadta, de ekkor kételyemet fejeztem ki, hogy hazaszeretetről lenne szó, mert tudomásom szerint Incze nem magyar állampolgár. Két okból lehet ez, vagy nem adták meg neki, vagy nem igényelte. Ez utóbbi eset akár titkosszolgálati protokoll is lehet, elképzelhető, hogy fedett ügynökök nem vehetnek fel más állampolgárságot.

András Mihály kifejezett kérésére végül az illető nem került eltávolításra a rendezvényről, végig ott rontotta a levegőt, és meglepetésre olyan, a nemzeti oldalon ikonikus személyiségek keresték a társaságát, mint Beke István kézdivásárhelyi HVIM elnök vagy Fábián Zoltán, a Hungarica énekese.)


A rendezvény jogi részéért a felelősséget Csibi Barna és Pilán László magánszemélyek vállalták.

Kapcsolódó:
Visszhang - eseményünk beszámolója (www.szekelyekvilagszovetsege.com)

2017. június 19., hétfő

Hágába a párizsi vérdiktátummal! - elkezdődött a 30 aláírás kigyűjtése a kérdésnek a NVB-hoz kerüléséért

Szombaton Kétpón, a kitűnő hangulatú, a kétpói Nagy Magyarország téren rendezett Betyárételfőző Fesztiválon került sor az első aláírások összegyűjtésére annak a népszavazási kezdeményezésnek a támogatására, amelyet a Székelyek Világszövetsége kíván a Nemzeti Választási Bizottság elé vinni, és amely kérdés így hangzik:

"Akarja-e Ön, hogy Magyarország a Hágai Nemzetközi Bíróságon kérje az 1947. évi XVIII törvény által becikkelyezett párizsi békeszerződés semmissé nyilvánítását arra hivatkozva, hogy az sérti a magyar, a székely és a ruszin népnek az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel becikkezett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1. rész 1. cikk. 1. pontjában leszögezett önrendelkezési jogát?"

Az aláírágyűjtés során Kalapács Józsefet, a népszerű rockénekest és Varga Miklóst, az igazi Európa-himnusz szerzőjét és énekesét is megkérdeztük ezzel kapcsolatos álláspontjukról, a válaszukat természetesen adatvédelmi okokból nem hozzuk nyilvánosságra, álljon itt azért egy kis ízelítő a két magyar bárd életművéből:





Kapcsolódó: Népszavazási kezdeményezés a párizsi békediktátumnak a Hágai Nemzetközi Bíróságon a magyar állam által történő megtámadásáról (ruszinkarpatalja.blogspot.com)
Kétpói Betyárételfőző Fesztivál a Facebookon

2017. június 14., szerda

Mi tagadás, a Koronatanács az idén szép kísérletet hajtott végre a trianoni és párizsi diktátumok sötétjének áttörésére

Az Apostoli Magyar Királyság Koronatanácsának nevezett politikai jellegű civil tömörülés összehangolt támadást indított több fronton is a párizsi és implicit módon a trianoni békediktátumok ellen az idén.

Ludányi Horváth Atilla Versaillesben, a trianoni békediktátumról való megemlékezésen ragadta magához a mikrofont:



Szabó Atilla egy szervezettnek tűnő csapattal Csíksomlyón, a pünkösdi búcsú alkalmával szállt szembe az elnyomókkal:



Itt pedig a június 4-i Hősök terei akciójuk:

Népszavazási kezdeményezés a párizsi békediktátumnak a Hágai Nemzetközi Bíróságon a magyar állam által történő megtámadásáról

A Székelyek Világszövetsége a következő kérdést kívánja feltenni országos népszavazáson Magyarország állampolgárainak:

"Akarja-e Ön, hogy Magyarország a Hágai Nemzetközi Bíróságon kérje az 1947. évi XVIII törvény által becikkelyezett párizsi békeszerződés semmissé nyilvánítását arra hivatkozva, hogy az sérti a magyar, a székely és a ruszin népnek az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel becikkezett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 1. rész 1. cikk. 1. pontjában leszögezett önrendelkezési jogát?"

A népszavazási kezdeményezést a törvényes előírásoknak megfelelően először a Nemzeti Adatvédelmi Hatóságnál (NAIH) kell benyújtani, amely azt tudomásul vette, és erről határozatot hozott. Ez alapján 20-nál több, de 30-nál kevesebb hiteles aláírásra van szükség, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz le lehessen adni a népszavazási kezdeményezést.


Kapcsolódó:
Trianon megemlékezés Budapest - Hágába a diktátummal! (ruszinkarpatalja.blogspot.com)

2017. június 6., kedd

Trianon megemlékezés Budapest - Hágába a diktátummal!

Másfélezres tömeg vett részt az idei, 16. Trianon Megemlékezésen a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében, amely egy, a budapesti Regnum Marianum Emlékkereszttől induló és a szerb, román és szlovák nagykövetségeket érintő felvonulásból, és ezeken a helyszíneken tartott felszólalásokból állt.

A Regnum Marianum Emlékkeresztnél Budaházy Edda, Toroczkai László és Incze Béla szólaltak fel, Budaházy Edda a "Hozzunk világra még egy magyar gyermeket" mozgalom nevében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az évi 30.000 abortusz Magyarországon pontosan annyi, amennyivel évente csökken az ország lakossága.

Toroczkai László megemlítette, hogy 16 évvel azután, hogy a HVIM tematizálta a revizionista politikai eszmerendszert, egyáltalán a trianoni nemzetgyalázásról való megemlékezést, a magyar nemzet olyan politikai helyzetbe került, hogy a kormánypárt és a legerősebb ellenzéki párt vetélkedik abban, hogy melyikük fogalmaz meg tetszetősebb üzenetet a témát illetően, utalva itt a Jobbik által felvetett Trianon emlékév körüli politikai harcokra. A HVIM küldetésével kapcsolatosan utalt arra a tölgyfára is, amelyet az első Trianon felvonuláson ültettek a Regnum Marianum emlékmű területére, és mára már szép fává terebélyesedett.



Incze Béla egyértelműsítette, hogy ő személyesen nem akarja és nem is fogja közölni egyetlen székely bácsival vagy palóc nénivel, hogy ők kéremszépen a múlt, merthogy Trianon nem a múlt, hanem nagyon is velünk élő valóság.

A rendezvényen az Identitesz - Identitárius Egyetemisták Szövetsége, valamint a Jobbik Magyarországért Mozgalom ifjúsági szárnya, a Jobbik Ifjúsági Tanács is képviseltette magát, ugyanakkor a Fidelitas ifjainak zászlai teljes egészében hiányoztak a rendezvényről.




A rendezvényen az Új Magyar Gárda Mozgalom gárdistái is felvonultak, "Önrendelkezést Kárpátaljának" molinóval üzenve, hogy noha az idei rendezvény nem érintette az ukrán nagykövetséget, azért senki nem feledkezett el Kárpátaljáról.



Ijú fehér magyar hazafiak egy csoportja szabad nemzeti és szociális Magyarországot követelt.


A Székelyek Világszövetsége képviselete az 1969-es bécsi konvenció a nemzetközi szerződésekről 52. cikkét idézte egy plakáton, valamint a trianoni és párizsi békediktátumok nemzetközi bíróságon Hágában történő felülvizsgálatának igényét fejezte ki.